Barion Pixel
  • 5 fontos tanácsom a belső egyensúly megteremtéséhez

    Lelki béke, belső egyensúly minden nap: ez az 5 dolog segít

Mielőtt rátérnék, mit is érdemes tenned azért, hogy elérd a lelki egyensúlyt, belső békét, igyekszem megfogalmazni, pontosan mit jelent belül harmóniában lenni. Hajlamosak vagyunk különféle nagy elvárásokat tulajdonítani ennek, pedig valójában a belső béke egyet jelent: mindenből pont elég van, se túl sok, se túl kevés, ami miatt egy megelégedettségi állapotba kerülsz. Emellett, a harmóniának része az is, ha éppen nem aggódsz semmin, nem rohansz semmi után vagy semmi elől. Ez persze így túl szép, hiszen a körülményeket nem lehet befolyásolni…

Itt kerül képbe a belső béke megteremtésére való képesség, ami a külső tényezőktől függetlenül jelenti azt, hogy képes vagy magadban harmóniára lelni, kapaszkodókat keresni. Ez pedig 5 dolgon múlik igazán…

1. Napi rutin és rituálé

Mondhatnám, hogy a megfelelő tervezés és szervezés fél nyugalom – vagyis, sokkal harmonikusabban érezheted magad akkor, ha mindig tudod, mit kell csinálnod, mi a dolgod, vagy épp, nincs aznapra semmi különös teendőd. A rutinok kialakítása azért nagyon fontos, mert tájékozódási pontokat ad a mindennapokban, illetve, gyakran örömforrásokat is teremt. Például ilyen lehet a közös, családi étkezés, a napi edzés, vagy egy szépségrituálé is.

2. Személyes fejlődés

A legtöbb ember életéből azért hiányzik a belső harmónia, mert nem érzi azt, hogy bármerre is tart az élete. Mindennap ugyanaz történik, azonos feladatok, konfliktusok ismétlődnek. Nagyon sokszor az ebből való kilépést a tanulás vagy a karrierváltás, egy új hobbi, az életmód átformálása vagy a személyiségfejlesztés segíti elő. A lényeg, hogy belásd: a körülményeid felelőse Te magad vagy, így, ha változást szeretnél, azt magaddal kell kezdened. Amint az első sikert átéled, békével és teljesség-érzéssel leszel gazdagabb, a fejlődés megélése a harmóniának is fontos része.

3. Tápanyag-bevitellel a belső békéért

A tested állapota azon is, múlik, mit viszel be a szervezetedbe. Egyes összetevők, mint például a finomított szénhidrátok, sajnos kibillenthetnek a belső egyensúlyodból! Ugyanez igaz szinte minden stimulánsra is, illetve az adalékokban gazdag „ételekre”. Ha megfigyeled, egy-egy ilyen fogás után az energiaszinted lecsökken, és fogékonyabb lehetsz lelkileg is rosszul érezni magad ennek következtében.

Igyekezz olyan élelmiszereket választani, amelyek valódi tápanyagokban gazdagok, és segítenek, hogy a szervezed fitt, egészséges maradjon. Ha pedig úgy érzed, ez nem elég a teljes harmóniához, étrendkiegészítők formájában egyéb, a nyugalom megteremtését segítő hatóanyagokkal is támogathatod a tested és a lelked. Ilyeneket gyűjtöttünk össze Bartha Ákos és a Táplálkozás-Beállítás segítségével az AW INNER BALANCE kapszulába is. Top összetevők megfelelő arányban a belső békédért!

Tudj meg többet az INNER BALANCE kapszuláról

4. Tudatosság, fókusz, figyelem a gondolatokra

Nem véletlen, hogy a pozitív gondolkodással kapcsolatban annyi cikk, könyv, videóanyag jelenik meg – ugyanis nagyon fontos befolyásoló tényezője a belső harmóniának, ezzel az egész életednek. Hogy nagyon leegyszerűsítsem, az ember azzá válik, amire gondol, és amit kimond. „A gondolatok ugyan egyik pillanatról a másikra elillannak, azonban erőteljes hatással lehetnek agyunkra és a testünkre.” (Jo Marchant, tudományos újságíró.)

Nyilván, az agyadat erőszakkal átállítani nem tudod, de vannak módszerek a fókusz és a hozzáállás megváltoztatására, például:

  • Hálanapló vezetése;
  • Relaxáció, jóga és meditáció;
  • Mantrák.

Fontos, hogy tudd, a pozitív gondolkodás nem azt hozza magával, hogy innentől tényleg kizárólag jó dolgok történnek majd Veled, hanem a hozzáállásodat formálja át. Vagyis, sokkal könnyebben kezeled és fogadod majd el a nehezebb helyzeteket is.

5. Sportolás a lelki harmóniáért

Ép testben ép lélek, szokták mondani, és ez így igaz: nem baj, ha nincs „tökéletes” alakod, de pusztán attól, hogy teszel magadért, már sokkal nagyobb harmóniát érzel majd. Sajnos nagyon sok elégedetlenség, belső békétlenség a testkép, illetve a tényleges túlsúly, energiaszegénység miatt alakul ki – ezek pedig feloldhatók a rendszeres sportolással, odafigyeléssel. Fontos, hogy az örömteli mozgás, például tánc ugyanúgy helyet kapjon, mint a határaidat feszegető változatok, amelyek által láthatod, érezheted, hogy fejlődsz.

További életmód-tippekért figyeld folyamatosan az oldalam – www.absolutelywoman.hu

TUDJ MEG RÓLUNK MINDENT

Aludd szépre magad! Mit tehet bőrödért egy kiadós alvás?

Egy pihentető alvás felér egy drágább szépészeti beavatkozással! Aludj jól és engedd meg szervezetednek, hogy feltöltődjön energiával és gondoskodjon bőröd szépségéről!

A mindennapos stressz kibillentett a belső egyensúlyból? Tudom a megoldást!

Nem tudod kezelni a mindennapjaidat átszövő stresszt? Úgy érzed, hogy kibillent belső egyensúlyod és nem vagy önmagad? Ne add fel, itt a segítség!

A megfelelő táplálkozás és a folyamatos edzés nem hozza meg a várt eredményt?

Eredménytelennek érzed a testedzést és nem használ a megfelelő étrend követése sem? A kilók csak gyarapodnak, pedig te mindent megtettél? Támogasd szervezetedet megfelelő hatóanyagokkal és felejtsd el az eredmény nélküliséget!

0
    0
    Kosarad tartalma